Csend van. A földön ülve gondolkodok, szívom magamba a tavasz első illatait és néha fel-fel nézve egy ragyogó csillagra elmosolyodok. Nem hiszem el ami történt. Előttem van a pillanat, újra és újra pereg le előttem. Sikerült. Egy álom vált valóra...

 

Április 1-jén, bolondok napján, tele reményekkel indultam, életem ötödik szalonka vadászatára. Útközben a buszon, felidéztem régi szalonkás élményeimet, újból átéltem, mikor és hol találkoztam először ezzel a titokzatos madárral. Legelőször két éve voltam kint, egy hideg és szeles márciusi estén. Azon a napon talán a szalonkák is fáztak, vagy más felé repültek, de nem láttunk és nem is hallottunk semmit se. A következő lehetőség rá egy évre adódott. Az idő akkor sem a vadászatnak kedvezett, de, ha csak egy rövid időre is, megmutatta magát az erdő királynője, amikor egy szalonka pár libbent tovább a tavaszi szellővel. Aztán egy évig megint vártam, hogy ismét eljöjjön az idő a találkozásra. A múlt héten érkezezett el az ideje, két lehetőségem is volt. Az egyik napon a Mecsekben vadásztam, a másikon pedig egy nagyon kedves barátom meghívásának tettem eleget, kint voltam az Ő területükön, szalonka húzáson. A két nap során öt madarat láttunk, ezekből egyre rádupláztam, kettőre meg egyet-egyet "lövögettem" rá, de szalonka nem akart leesni. Talán túl messze voltak, de kifogásokat fölösleges keresni. Hibáztam. Így hát szombat este négy lövéssel, nulla találattal, de talán egy kicsit több tapasztalattal tértem haza. Otthon mérges voltam magamra, mert úgy gondoltam elbizakodva, hogy majd én megmutatom, első lövésemre lövök egy madarat. Ezen persze utólag én is nevettem, hisz az első villám gyorsan repülő szalonka megmutatta, hogy nem lesz könnyű dolgom. A sörétlövésben nincs gyakorlatom, így csak a szerencsében bízhattam.

 

Akkor tetszett meg ez a gyönyörű vadászat, ez a nagy kihívás, és akkor értettem meg igazán, hogy mekkora ajándékot tud adni a vadászembernek ez a kicsinyke madár, mikor a vöröslő égbolton megvillan és mintha azt kiáltaná: Itt a tavasz!

 

Elhatároztam, célként tűztem ki magam elé az első szalonkám elejtését, otthon szorgalmasan gyakoroltam a légpuskámmal egy előre kinézett pontra a fegyver felkapásának technikáját. Reménykedtem, hogy még az idén, lehessen egy harmadik lehetőségem, egy utolsó a szalonka idénybe. A héten mikor megtudtam, hogy van még egy alkalmam kimenni, hatalmasat dobbant a szívem. Várva vártam a pénteket, minden nap csak a szalonkára gondoltam, csak ez járt az eszembe.

 

Egy nagyon kedves vadász vitt ki magával, Zoli bácsi. Rengeteg mindent köszönhetek neki, Ő mellette kezdhettem el a komolyabban foglakozni a vadászattal. Sok szép vadászélményben lehetett részem Vele, annyi mindent tett értem, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Példaképként tekintek rá...

 

Elérkezett a várva várt péntek. A rigók csicsergését egy éles hang törte meg, mikor kinyitottam az öreg Frommert. A 20-as dupla csövűbe két patront csúsztattam, előtte megcsókoltam őket, hátha szerencsét hoznak. Egy fiatalosban álltunk, egy erdei út alatt. A múlt héten fönt voltunk az úton, de akkor sűrű fölött húztak, így abban bíztunk most is erre jönnek. Időnk még volt bőven, így beszélgetni kezdtünk. Zoli bácsi mondta, hogy ha ketten jönnek, lőhetem mind a kettőt. Ezen persze jót nevettünk, hisz valljuk be, a zvick doubléra lövésének "veszélye" nem állt fönt. Nagyon nagy vadász Zoli bácsi, de a szalonka doublét még Neki sem sikerült meglőnie. Kicsi volt rá az esély, hogy nekem elsőre sikerül. Így viccelődtünk még egy ideig, majd kezdetét vette a feszült várakozás.

 

Fél nyolc tájt lehetett, mikor hirtelen furcsa hangra figyeltem fel. Korrogásra. Egy pillanatra behunytam a szemem és valami különös érzés fogott el. Elkezdődött....

A hang forrása egyre csak közeledett. Erősen megszorítottam a fegyvert, szinte eggyé váltam vele.

Minden porcikámmal a feladatra koncentráltam, feszülten kémleletem az égboltot. Nemsokára egy hosszú csőr úszott ki az öreg tölgyfák közül, és megpillantottam Őt, teljes egészébe, a tavasz hírnökét. Emeltem a puskát, de nem lőttem. Messze volt. A szalonka sebesen szállt tova, majd lassan elnyelte az alkonyat. Hamarosan ismét egy madarat halottam felém közeledni, majd néhány másodperc múlva már láttam is. A szalonka egyenesen rám repült volna, de balról érkezett egy másik, így kitértek oldalra. Bár messze voltak, mégis elengedtem a jobb csövet. A szalonkapár sértetlenül libbent tova. Sietve töltöttem meg a fegyvert, és már jött is a következő. Ő is messze repült, így a lövés elmaradt. Ekkor szólt Zoli bácsi a hátam mögül, hogy gyorsan menjünk fel az útra, a fölött húzott el ma mindegyik. Megtörtem a csövet és elindultam felfelé. Eközben azon gondolkodtam, hogy ha most ott állunk, ahol múltkor, akkor négy szalonka jött volna lőtávon belül, de ha múltkor álltunk volna lent a völgybe, akkor is jól jöttek volna. Áh, ilyen ez a vadászat, és ez a szép benne!

 

Mikor kiértünk, elfoglaltuk új helyünket és vártunk. Lassan kezdett besötétedni, én meg kezdtem elbizonytalanodni, hogy vajon ma még látunk e szalonkát, vagy mára és ezzel nekem idénre, vége a húzásnak. Ilyen gondolatok játszódtak le bennem, amikor újból korrogásra figyeltem fel a bal oldalamról. Odafordultam és láttam, hogy egy zvick vágódott ki az erdőből. Az út fölött jöttek, egyenesen felém. Hirtelen, mintha meglassult volna az idő. Felkaptam a puskát, és szinte célzás nélkül, reflexből lőttem. A hibázás gondolata futott át az agyamon. De tévedtem. A jobb oldali szalonka élettelenül a lábam elé esett. Nem volt bennem a duplázás rutinja, így a másik madarat csak néztem ahogy tovább repül, majd Zoli bácsi- Lődd a másikat is!- mondata után kaptam föl ismét a 20-ast. A bal oldali szalonka szél sebesen vágódott be a biztonságot adó fiatalosba, mikor utoljára láttam kicsit elé fogtam és lőttem. Nem láttuk felszállni, de persze lehet, hogy cikázva eltűnt valahol a cserjék között. Mindenesetre én nagyon boldog voltam, hisz meglőttem életem első szalonkáját. Zoli bácsi gratulált és átadta az úton fekvő madarat. Leírhatatlan volt az érzés amit akkor éreztem...

 

Nemsokára elemlámpa fénye hasított bele a sötétségbe. Zoli bácsi a másik szalonka keresésére indult. Nem volt velünk kutya, így nagyon nehéz volt a sűrűben a dolga. Én kintről próbáltam Őt irányítani, mondtam, hogy hol láttam utoljára, merre menjen. A szalonkámat a sapkámra tettem, a puskát egy kis fácskának támasztottam és visszamentem oda, ahol lőttem, talán, így jobban vissza tudtam emlékezni, hogy hol repült be a másik madár. Öt perc keresés után kijött Zoli bácsi a fiatalosból és mondta, hogy nincs meg, nincs értelme keresni, hozzam a másik madarat és menjünk.

Odamentem a sapkámhoz, hogy elhozzam a ráfektetett szalonkát, de amikor odaértem földbe gyökerezett a lábam. Lassan hátra néztem Zoli bácsira. A vadász mosolygott. Nem hittem a szememnek. Felpofoztam magam, hogy ha álom, akkor ne kínozzon tovább, ébredjek fel. De bizony valós volt, nem álom...

Szalonka doublét lőttem elsőre. Talán életembe most sikerült először és utoljára.

 

Egy álom vált valóra...egy nagyon szép álom.

 

Köszönöm Zoli bácsi, köszönöm szépen!