Nem az elmúlt évben, hanem 1993. November 20-án Sümegi Kisfaludi Vadász Társaság a Hódmezővásárhelyi VT delegációját fogadta, én is a delegáció tagja voltam. Szarvas bikára, szarvas tar vadra és vaddisznóra volt lehetőségünk vadászni. A Kisfaludi VT Elnöke ünnepélyesen fogadta a delegációt és betessékelt bennünket a vadászházba. Az emeleten kialakított vendégszobákba lepakoltunk, majd visszamentünk az alsó étkező nagy nappalijába. Megvendégeltek bennünket egy vaddisznó pörkölttel ami az utazás után nagyon is jólesett. Étkezés közben az elnök úr eligazítást tartott, ki kivel lesz együtt a magaslesen. Egy helybeli vadász egy vendéggel. Nekem Tibor bácsi volt a kísérőm. Kiértünk a magaslesre, elhelyezkedtünk és hallgatóztunk. Az idő enyhe volt az otthoni havas területhez képest. Csend mindenhol, se egy ágroppanást, se egy motoszkálást nem hallottunk. Úgy kettő és fél órát voltunk kint mikor csengett a telefon, menjünk a főútra ahol autóra szálunk és visszavittek bennünket a vadászházhoz. A vadászházban kiértékeltük a tapasztalatokat, egy kis beszélgetéssel egybekötött fröccsözésben volt részünk. Az Elnök úr kért bennünket, aki úgy érzi, az út kifárasztotta feküdjön le mert öt órakor ébresztő és még sötétben ki kell menni a magaslesekre. Reggelre nagy hó esett, úgy húsz centi körül lehetett. Elindultunk Tibi bácsival sok reményem nem volt az idő igen-igen elromlott. A magaslesen hó volt, először letakarítottuk és elhelyezkedtünk háttal egymásnak. Tibi bácsi a hátam mögötti nyiladékot meg a baloldalit nézte, én a velem szemben lévő és a jobboldali nyiladékot figyeltem. Lassan ki virradt, egy félóra után egy ágroppanásra lettem figyelmes velem szemben az erdőben. Megböktem Tibi bácsit és mutattam a hang irányába, ő megfordult és figyelt. Tőlünk száz-százhúsz méterre egy dárdás agancsú bika túrta a havat az orrával a nyiladékon. Tibi bácsi távcsővel nézte mikor ezt mondta: "mire vársz, lődd"; a puskám eldörrent a bika megpördült és eltűnt az erdőben. Hallgattam éreztem, hogy eltaláltam egyszer csak hallom mintha egy helyen verne. Mondom is kísérőmnek. Akkor még elég erősen dohányoztam, gyújts rá szívtam gyors ütemben a cigit. Mikor elszívtam mondta a kísérőm, na nézzük meg merre lehet. A fehér hóban nem kellet a rálövés helyét megkeresni. A rálövés helyén mintha egy vödör vért szétöntöttek volna, az erdőben harminc méterre ott volt elfeküdve életem első gímszarvas bikája. A nyaki ütőeret elvágta a lövedék és úgy csúszott be a tüdő fele. Tibi bácsi töretet vett és a szarvasbika szájába helyezte az utolsó falatot, levette kalapját majd tisztelettel gratulált a bikámhoz. Kizsigereltük és vártuk a szállító eszközt. Feltettük a járműre a vadat és indultunk befele, féltem az avatástól és kértem menjünk és vegyünk egy pár üveg pezsgőt, ünnepeljük meg ezt a szép emlékezetes vadászatot. Beérkezésem után gratuláltak a kollégáim. Másnap a kollégák is remekeltek és a teríték igen szépre sikerült, a végeredmény négy vaddisznó három szarvasbika egy szarvas tehén volt. Felavattak szarvas bika vadásznak, először az Elnök úr majd a kereszt apám vagy is Tibi bácsi, majd végül a vadászatot vezénylő brigadéros Dóci nevezetű vadász. A hurkás fenekem fájdalmaival megkaptam az avató pálcát is. Nagyon szép emlékeim vannak Sümegről, és ha újból arra járok, megnézem a várat is mert akkor renoválták éppen mikor mi ott voltunk. A csodálatos első gím bikám nem nagy, nem egy kapitális, de nekem a világon a legszebb. 

                                                                                              fotó: Tamás Gábor (a kép illusztráció)