A .222(5.7x43) kalibert 1950-ben készítette el Mike Walker és szinte azonnal el is kezdte gyártani az amerikai Remington cég. A lőszert eredetileg sportlövészetre tervezték, de nagy sebessége és pontossága miatt nemsokára közkedvelté vált a vadászok körében is.

A világon ma szinte minden híres lőszergyártó gyártja, mint például a Remington vagy a Norma.

A kaliberrel szinte 200m-ig pontba lehet lőni, ezért is jó a szőrmés kártevők, például a róka vadászatára, de őzre is kiválóan használható. Ezen a távolságon a lövedék röppályája lapos, így nincs szükség alá- fölé célzásra. 300 méter vagy a fölötti lövés esetén, viszont már meredeken zuhan, sokkal többet esik, mint egy másik szintén őzező kaliberé. (pl: .243 Win) Ebből a szempontból viszont előnyös, mert egy sík vidéken történő vadászat alkalmával növeli azoknak a lehetőségeknek a számát, amikor nyugodt szívvel útjára engedhetjük a golyót, hisz egy őznél, ahol kb. 60 cm magasságba célzunk, még hibázás esetén sem megy túl nagyon a lövedék a vadon, hamar a földbe csapódik.

 

Ennek a kis kalibernek az egyik legnagyobb erénye a hatalmas sokkhatás. Sokszor előfordul, hogy a lövedék akkora sebességgel hatol be a vad testébe, hogy villámcsapás szerű eredményt okoz, a vad az esetek többségében tűzbe rogy. Egy jól blatton lőtt őz csak ritkán viszi magával a lövést, de ha esetleg még el tud vele menni, akkor 10-50 méteren belül elfekszik. A másik nagy előnye a kalibernek, hogy a fegyver visszarúgása elhanyagolható és a lövés hangja is kisebb. Gyakran elő szokott fordulni a 222-sel vadászók körében, hogy téli tarvadazás alkalmával a lövés után a többi vad sem menekül el, néhány ugrás után ismét megállnak, így további kilövésre van lehetőség. A kicsi és gyors lövedék miatt ritkán lehet hallani a becsapódás hangját, esetleg néha jó lövéskor a találat 'pukkan'. A kaliber további előnye, hogy lőszere lényegesen olcsóbb, mint egy középkaliberé.

 

Mindemellett a 222-nek vannak hátrányai is. Ide tartozik, hogy igen érzékeny a szélre és a kisebb akadályok, mint a fűszálak is teljesen eltéríthetik vagy szétrobbanthatják a lövedéket. A másik hibája, hogy nem, vagy csak nagyon kevés vért ad, ezzel megnehezítve az utánkeresést. Még jó lövés estén sem könnyű megtalálni a sűrűben lévő vadat, mert ritkán van követhető vér, így néha hosszú keresés után találja meg a vadász, az alig néhány tíz méterre fekvő állatot.

 

Őznél nagyobb vadakra a 222-es hivatalosan már nem használható, de sokan használják. Szerintem aki tud lőni, az ezzel a kis kaliberrel is etikusan fog vadászni, de itt még fontosabb, hogy csak tisztán és viszonylag közel álló vadra adjunk le lövést, így talán jobban kiküszöbölhetjük az esetleges elrontott lövések számát. Ha pedig úgy érezzünk, messze van a vad, nem tudunk biztos lövést tenni, akkor gondolkodás nélkül le kell tennünk a fegyvert, nem szabad kockáztatunk, mert a sebzés egy ilyen kis golyóval még rosszabb. A kisebb roncsolás miatt lecsökken az esély, hogy meglesz a sebzett, ezért ha lehet bizonytalan lövéseket semmiképp se vállaljunk be, fölösleges szenvedést okozva ezzel a vadnak és magunknak.

 

Valaki még vaddisznóra is ezt használja, de ehhez már nagyon hozzáértőnek kell lenni, aki nem tartja magát jó golyó lövőnek, az ne is próbálkozzon, mert csak sebzés lesz a vége. Halottam már olyanról, hogy 100kg-s, sőt 200kg-s disznót lőttek vele, (igaz öt lövésre adta meg magát a kan) de ez már végletnek számít. Egy süldőt viszont egy pontos váll-lap lövéssel is terítékre lehet hozni, sokszor még így is helyben marad a villámcsapás szerű sokkhatásnak köszönhetően.

 

Összegezve, a .222 kaliber gyors, nagyon pontos, az őzvadászatára szerintem legkiválóbb. Ajánlom minden olyan puskásnak, aki nyugodt, megfontolt és jó lövő. Ölőereje jó lövés esetén semmivel sem rosszabb, mint egy nagyobb kaliberé. Tökéletesen illik rá az a mondás, miszerint: Kicsi a bors, de erős!