Napjainkban a túlzott mértékben elszaporodott róka apróvadas területeink teljes pusztulását jelenti, de ez nem hatalmaz fel minket arra, hogy a rókát minden rendelkezésünkre álló eszközzel irgalmatlanul irtsuk. Azokon a területeken, ahol a róka teljes mértékben hiányzik, egészséges apróvad állomány sem lehet. Minden vadász, aki a vad életmódját és szokásait figyeli, rájött arra, hogy a ragadozó és különösen a róka elsősorban a beteg állatot igyekszik ösztönszerűleg zsákmányul megkaparintani, az elhullottat szintén ő takarítja el, egészséges állatot csak végső esetben próbál fogni, ami neki ritkán sikerül. A rókának köszönhetjük, hogy az apróvad ragályos betegségei nem harapódznak el túlzott mértékben, az elhullott szervezetekkel együtt  a baktériumtelepeket is eltakarítják. Ezzel megfizethetetlen hasznot hajtanak nekünk. (Például a rettegett tularémia, ez a nyúlbetegség csak ott pusztított erősen, ahol nem volt a róka képviselve elegendő számban) Az egészséges apróvadunknak megadatott az a képesség, hogy a maga módján tudjon védekezni ellenségeivel szemben, így a róka elől is. Akár azzal, hogy jobban tud futni, vagy a mimikri vagy más öröklött tulajdonságánál fogva. A beteg állatról már tapasztalataiból tudja, hogy azt könnyen elcsípi és ezért azt üldözőbe is veszi. Tudósaink, minden kétséget kizárva kísérleteikkel bebizonyították, hogy a beteg állat nyomában is érezhető a kórós elváltozás és ez készteti a ragadozót annak üldözésére. A fácános részeken minden esetre nagyon kártékony a róka, ott nincsen semmi keresnivalója, de ez érthető is, tekintettel arra, hogy a fácán betelepített vad, habár jól meghonosodott, mégsem vált a róka elleni védekezés eddig még ösztönévé. Véleményem szerint tartsuk a rókát kurtán, de óvakodjunk annak kipusztulásától. Hogy a rókák ne kerüljenek túlsúlyba, annak úgy is megfelelhetünk, ha a róka üldözést csak is vadásziasan, tehát lőfegyver használatával hajtjuk végre. (Személy szerint én a szaporodási időszakban történő kotorékozást sem tartom etikusnak, igaz vadász szerintem ilyet nem tesz) A róka vadászata amúgy igen kellemes szórakozást is nyújt, sőt könnyen elérhető lehetőség minden vadász számára. A róka vadászatok egyik formája a csalsíp segítségével történő hívóvadászat, ennek módját próbálom meg az elkövetkező sorokban leírni. 

A rókahívás eredményességének a kulcsa az, hogy ismernünk kell a róka életmódját, szokásait, életkörülményeit, stb. Érzékszervei közül hallása, szaglása igen fejlett, sőt, ehhez még közmondásossá vált intelligenciája, okossága és ravaszsága is párosul, úgy hogy bizony a vadásznak is össze kell magát szednie, hogy eltekintve a véletlenektől, sikert tudjon elérni. Általában nagyon óvatos állat és minden lépése kiszámított. Óvatosan cserkészik, somolyog, képes óraszámra egy bokor tövében lesni kiszemelt prédáját, anélkül, hogy elfelejtené a környékét is szemmel tartani, hogy az ő bundája ne szenvedjen kárt. 

Őzhívásnál a suta hangján hívjuk a bakot, szarvasbőgésnél a bika hangján tesszük féltékennyé a bikát, rókahívásnál ellenben egy olyan állat vészkiáltását utánozzuk, mely a róka örökös étvágyára nézve csábító pecsenye. Erre a célra Közép-Európában a legmegfelelőbb a bajbajutott nyúl sírása. A róka ilyenkor azt hiszi, hogy vagy egy társa, vagy egy másik ragadoznak sikerült egy nyulat elkapnia, azt éppen fojtogatja és az adja fájdalom és halálfélelmétől remegő panaszhangját. Ezt a hangot kell nekünk utánoznunk a csalsíp segítségével. Az élethű utánzáshoz a legjobb, ha saját fülünkkel hallaljuk a mezei nyúl sírását, erre leggyakrabban az őszi-téli apróvad vadászatok nyújtanak lehetőséget. A kezdő vadászok számára a cikk végén megadtam egy linket, arra rákattintva letölthetnek egy hanganyagot segítségképpen. A hívósípok napjainkban már nagy mennyiségben készülnek, különféle márkák és típusok széles köréből választhatunk. Ennek a hívásnak különösen akkor van gyakorlati értéke, amikor a koma asztala nincsen túl bőségesen megrakva, és hiány van kedvenc csemegéjében is, az egérben. Ez rendszerint télen a koslatás előtti időszak, illetve közvetlen a koslatás után, februárban lehetünk újból eredményesek, amikor is a rókák igyekszenek a párzási ciklusban elvesztett súlyukat pótolni. A koslatás alatt sokszor azért marad el a siker, mert a ravaszdi annyira el van foglalva az utód nemzéssel, párja felkutatásával, hogy rá sem hederít a nyúlsírással történő próbálkozásunkra. Nemrégiben piacra került egy kifejezetten ezekre a hetekre fejlesztett csalsíp, mely használata során a kan, illetve a szuka róka ugatását tudjuk utánozni. Ezt még nem állt módomban kipróbálni, ezért kérek mindenkit akinek van tapasztalata a síppal kapcsolatban, írja meg nekem. 

Hívásaink alkalmával a legjobb eredményt az erdőben, fedett terepen érhetjük el, itt ugyanis a róka a takarást kihasználva bátrabban jön a hangra, s amennyiben jó széllel várakoztunk nagy eséllyel puskavégre kaphatjuk a mit sem sejtő vörösfrakkost. A leshely kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy mindig észrevétlenek maradjuk a vad szeme elől, kialakításánál törekedjünk rá, hogy lehetőleg előbb láthassuk meg a közeledő ragadozót, mint ő minket. Ezeknek a szempontoknak megfelel egy magas les, de elegendő lehet ha elrejtőzünk egy bokor vagy vastagabb fa mögött. Amikor hó fedi a tájat, jó szolgálatot tehet egy hólepel vagy más álcaruha, e kiegészítők használatával tovább növelhetjük esélyeinket. A mezőn nem jó nyúlsírással hívni, mert a róka messziről figyeli és nézi a nyúltragédia színhelyét, viszont itt az egércincogásnak esetleg a rémült madárnak a csivitelése van hasznunkra. Az egércincogást nagyon könnyű puszta szájjal utánozni, úgy hogy összecsücsörítjük ajkunkat és húzva "ccc - ccc" hangot hallatunk, mint ahogy a macskát szoktuk hívni, csak vékonyabban. Ennek ellenére készülnek külön erre a célra kiképzett sípok, melyek közül ugyancsak széles spektrumból választhatunk. Megoldás lehet még a hang élethű utánzására, ha egy kicsi hungarocell darabot dörzsölünk távcsövünk lencséjéhez. A róka néha futva jön, néha azonban csak lopakodva, de van olyan is, hogy lőtávolságon kívül leül és figyel. Ilyenkor mozdulatlanul és türelmesen várnunk kell. A hang irányát azonnal tudja, pontosan oda jön, ahonnan hívtuk. Igyekszik kedvező széllel közeledni. 

A hívásnál először egércincogással kezdem szériámat, miután 10-15 percig mozdulatlanul és teljes csendben viselkedtem. Erre jöhet a közelben tartózkodó róka. A hangra általában a ravaszdi igen jól reagál, egyetlen hátránya, hogy nem hallhatóbb messzebb 200 méternél. Ha eredménytelen a cincogás, rákezdek a nyúlsírásra: oh - veih - ovéhh - ooovééhh - ovéééééh - o-veih - oveih - o-veih. A hang elhalkul, majd ismét még egyszer erőre kapva hangosabb lesz, majd csendesebben remegve megszűnik. Megfelelő motiváció esetén erre is gyakran bejön a koma, lehetőséget adva nekünk elejtésére. A behívott rókát igyekezzünk meglőni, ha azt a körülmények is engedik, ugyanis az elmenekülő ravaszdi sokszor rájön a turpisságra, így legközelebb már nem hagyja magát egykönnyen lépre csalni. Ebben az esetben próbálkozhatunk egy másik kedvelt prédájának kiáltásával, például menyéthanggal. Eredménytelen nyúlsírás esetén 10-15 perc múlva megismétlem, néha még harmadszor is. Gyakran a madarak vészkiáltását is utánozom, mert a madarak az ilyen gyilkos eseményeket elég zajosan fogadják. Hívhatunk például a szajkó rikoltozásával. Jó taktika lehet különösen akkor, amikor tudjuk, hogy a róka a közelben van és figyel, hogy a dögön lakmározó és civakodó varjak károgását utánozzuk, ez mindig használ, mert az irigységét nem tudja leküzdeni a róka. 

Legalkalmasabb a hideg téli, szélcsendes délután és a holdvilágos éjszaka a mezőn, a híváshoz. A nyúlsírásra nem csak róka, hanem más ragadozó is bejön, sőt halottam már arról is, hogy egy vadásztársnak egy hurkait ellenőrző vadorzó is karjaiba futott, azt hitte, hogy zsákmánnyal tér haza. 

Hajtóvadászaton, hívással vagy cserkészeten lőjük a rókát, nagy örömet okoz és mégis marad annyi, hogy a természet szabta egészségügyi feladatának elvégzésére is lesz róka területünkön.