Minden igaz vadász számlálja a napokat, hogy mikor kezdődik meg a területén az őzek násza, amikor a sűrű növényzetben rejtőzködő, a melegben ellustult, jóllakott őzek is sokat mozognak. 

Július utolsó, augusztus első harmadában, a tikkasztó hőségben a suta hívó hangjára szerelemre gerjed és vágytól hajtva párjának keresésére indul az óvatos bak. 

Aki az őzhívás fortélyait ismeri, az ebben az időben aránylag kevés fáradsággal eredményesen vadászhat a vörös csuhás őzbakra. A hívást gyakorolhatjuk magaslesről, cserkészés közben meg-megállva, lesből, esetleg barkácsolás közben kocsiról leszállva is. Hívással a legjobb eredményt olyan vadászterületen érhetjük el, ahol szakszerűen vadászták az őzállományt, a bakokat nem lőtték ki és így az ivararány 1:1, esetleg 1:2. Előfordul, hogy jó őzes területen 2-3 bak is beugrik a hívásra. 

Hívásnál a suta vagy a gida hangját utánozzuk. A leggyakrabban használjuk a suta "oiu" hívóhangját. Ennél élesebb, messzebbre elhallatszik a fiatal suta hívása. Tudnunk kell, hogy az üzekedés idejére a suta gidáját órákra is elhagyja. A gida hívó hangját akkor használjuk, ha a sutát és a bakot együtt látjuk és a suta hangra a bak nem jön. A gida hívást meghallva a suta veszélytől féltve gidáját, elindul és a féltékeny gavallér követi. Sok öreg bakot csak ezzel a módszerrel tudunk lőtávolba csalni. Tapasztalatlan fiatal bak gyakran vágtában, általában kevésbé óvatosan közeledik, mint az öreg. Utóbbi sokszor hangtalanul, szél alá kerülve jelenik meg és ha nem vagyunk elég figyelmesek, csak elugráskor vesszük észre hangos riadozásáról.

Nagy segítséget jelent a jó helyen felállított magasles, mert így kevésbé kap szimatot a vad és a takarásban közeledő óvatos öreg bak közeledését könnyebben észrevehetjük.

Gyakran előfordul az is, hogy a suta hívó hangjára suta ugrik be. Ezek rendszerint öregedő, telhetetlen, sok esetben meddő suták. Céljuk, hogy a menyasszonytól a gavallért elcsábítsák.

Üzekedéskor az őzek párban járnak és a bak csak akkor hagyja el a sutát, ha az már beüzekedett. A borítás előtt a sutát hosszabb ideig kergeti a bak, gyakran fa vagy bokor körül. Üzekedési időben láthatunk ilyen gyűrűalakú, őzek által kitaposott helyeket. Ezeket "boszorkány-gyűrűnek" nevezik a vadászok.

A hívóhang használatánál sok vadásznak megvan az egyéni "módszere". Van aki csak 1-1 hívóhangot használ, más pedig a gyakori többszöri hívást tartja eredményesebbnek. Én személy szerint legjobbnak a következőt tartom: az őzek ismert tartózkodási helye közelében olyan helyet kell keresni, ahol 40-50 m távolságig, legalább félkörben jó kilövési hely kínálkozik. Halkan, cserkelve foglaljuk el helyünket, minél jobb takarásban. 5-10 perces várakozás után 3-5-ször utánozzuk a suta hívó hangját, megszakításokkal kb. 1 perc alatt. Ezután nyugodtan maradjunk 3-4 percig és ezt 2-3-szor ismételjük meg. Előfordul, hogy már az első hangra jön a bak. Ha mozgás nem volt, néhány perc múlva csendben menjünk tovább és más helyen ismételjük meg a hívást. 

Ha a hívó hangra nem jön a bak, akkor használjuk a szorongatott suta síró, jajgató hangját utánzó sípot. Ezzel kezdetben gyengébb, majd fokozatosan erősödő, végül jajgatásszerű erős hangot kell adni. A féltékenységtől izgatott öreg bak is igyekszik vágtában sokszor felének erre a hangra, minden óvatosságot feledve.

Többféle őzhívót ismerünk. Legtöbben a gyárilag, üzemben készített hívókat kedvelik, de van, aki bükk, vadkörte vagy akáclevéllel jobb eredményt tud elérni és szebb hangot tud adni, mint más a leghíresebb gyári készítménnyel.

Az öregebb bakok általában a párzási idő elején és végén jönnek legjobban a hívó hangra. A hívási idő közepén sutájukat nehezen hagyják el.

Szerintem vigyázni kéne rá, hogy a golyóra érett bakot a szezon elején ne lőjük le, hanem akkor inkább selejt bakokat igyekezzünk elejteni, hogy azok rossz tulajdonságaikat ne tudják átörökíteni. Így javíthatjuk őzállományunk minőségét!