Nagyvadas területeinken a szakszerű vadgazdálkodás az év minden szakában gyakorolt cserkelő vadászat nélkül szinte elképzelhetetlen. Figyelmes cserkészeteink során ismerjük meg alaposan a vadászterületet, a vadállományt, annak számát, minőségét, a vad életét, szokásait, kedvenc tartózkodási helyeit, a vadat fenyegető veszélyeket, az esetleges beteg vadat, egyszóval mindazt, aminek ismerete a napjainkban folyó tervszerű és szakszerű vadgazdálkodás gyakorlásához elengedhetetlen. Ami pedig magát a szó szerint vett vadászatot illeti, a cserkésző vadászataink során nyílnak a legkedvezőbb lehetőségek a vadak kiválogatására és elejtésére, ha tisztában vagyunk e vadászati mód fogalmával és ismerjük sikerének tényezőit. 

A nesztelen járás egyik igen fontos előfeltétele a sikeres cserkészésnek. Minél hangtalanabbul járunk, annál bizonyosabb, hogy a kitűnő hallású vad nem vesz észre bennünket. Cserkészéseinken tehát a nesztelen járásra igen nagy gondot kell fordítanunk! Lábbelink nyikorgása, a lábunk alá került száraz gally törése, ruhánk suhogása, a fához ütődő fegyver zöreje, távcsövünk vagy vadászszékünk halk koccanása már nagy távolságról elárulják jelenlétünket és gyors menekülésre késztetik a mindig éber vadat. Ugyancsak árulónkká válhat a még oly halk tüsszentés, orrfújás vagy köhécselés is. Főleg az utóbbinál kritikus a helyzet, ezt lehetőleg próbáljuk meg valamilyen puha anyagnak a szánkhoz szorításával elvégezni. Járásunk zajos vagy hangtalan mivolta azonban nem mindig a vadászon múlik, sok esetben függ a tereptől is. A sűrű aljnövényzetű erdőben a száraz avaron vagy a lépteink alatt ropogva szakadozó lefagyott havon hiábavaló minden igyekezetünk, mert a még oly óvatos lépteink is feltétlen áruló nesszel járnak. Ilyen esetekben eredményesen cserkészni csak a jól karbantartott cserkelőutakon lehet. 

A környezet színéhez való alkalmazkodás - a minél tökéletesebb mimikri - ugyancsak döntő szerepet játszik cserkészeteink kimenetelénél. A vad ugyanis, bár a legtöbb vadféleségnek nemcsak a hallása, de a látása is kitűnő, igen sok esetben nem ismeri fel a csendes mozdulatlanságban álló vadászt, ha annak külseje nem üt el a környezetétől. Csülkös nagyvadjaink esetében a gímszarvasnak, a dámnak és a muflonnak kiváló az ember alak felismerő képessége, de az őznek és a vaddisznónak kevésbé. A vad életében ugyancsak nagy jelentősége van a színbeli mimikrinek. Gondoljunk csak a szántás göröngyei között meglapuló nyúlra, az avar között megbúvó fácántyúkra vagy szalonkára, hányszor pásztázta át szemünk a terepet és mégis milyen sokszor maradt észrevétlen a rejtőző vad, csupán azért, mert külseje teljesen egybefolyik a környezet színével. A környezethez való alkalmazkodás előnyeit a vadász is sikeresen kihasználhatja vadászatai alkalmával, ha kiküszöböli felszereléséből mindazt, ami kirívó. A feltűnő színű sál, ing, vagy a kalap mellé szúrt megcsillanó kitűző, mind könnyen felkelthetik a végtelenül éber, gyanakvó vad figyelmét. Ugyanígy válhat árulónkká a rosszul barnított puskacső, esetleg a rajta hagyott fegyverlámpa fényes csillogása is. Mi hát a teendő, minden környezethez vagy évszakhoz más vadászruhát kell vennünk? Szó sincs erről. Csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy vadászútjainkra hagyjunk el minden feltűnőt a viseletünkből és iparkodjunk a meglévő vadászholminkból úgy alakítani a külsőnket, hogy az minél jobban beleolvadjon környezetébe. 

A mindenre kiterjedő tökéletes figyelemnek szintén nagy jelentősége van cserkészeteinknél. Sietni ilyenkor nem szabad! Ha még oly hangtalanul és észrevétlenül sietünk végig a cserkelőúton, nem sok sikerrel jár igyekezetünk, mert jól cserkészni csak lassan, figyelmesen és alaposan lehet. A belátható tereprész minden darabjára terjedjen ki figyelmünk és ha valami gyanúsat vettünk észre, ne sajnáljuk az időt és bizonyosodjunk meg róla, hogy mi is az, amit látunk. Az erdőben nem minden feketeség fatuskó és nem minden pirosló folt száraz bokor. Az ennek nézett "valami" már igen sokszor a vackából felpattanó vaddisznóvá vagy sebesen elugró őzzé, vagy szarvassá változott, amikor a vadász felületes szemlélődés után óvatlanul tovább lépett. Cserkeljünk tehát lassan, mindenre kiterjedő figyelemmel és lépkedjünk óvatosan, ami már csak azért is fontos, hogy az esetleg lábunk alá kerülő száraz gallyat idejében érzékelhessük és szétroppantása zajával ne zavarjuk meg a csendet. Mert nem egyszer az ilyen csekélységnek tűnő dolgokon múlik a cserkésző vadász útjának kimenetele. Használjuk ki jól a takarást kínáló fák, bokrok nyújtotta kedvező megfigyelési lehetőségeket, különösen ha ezáltal vadjaink megszokott tartózkodási helyére nyílik kedvező betekintésünk. Ha minden igyekezetünk ellenére is kisebb-nagyobb zajt okoztunk, álljunk meg azonnal rövidebb-hosszabb időre, hogy az esetleg megriasztott vagy gyanút fogó vad ismét megnyugodjon. Legyünk akkor is csendben, ha tudtunkkal nincs is vad a közelünkben, mert nem tudhatjuk melyik bokor vagy facsoport mögött áll vagy fekszik az eddig észrevétlen vad, melyet azután egy óvatlan lépéssel könnyen elugraszthatnánk. 

A jó távcső nem hiányozhat a nagyvad vadász felszereléséből. (Ezt a törvény is előírja) A megbízható fegyver mellett ez az egyik legfontosabb felszerelési tárgyunk, mely a fontosság sorrendjében sokszor még a puska elé is helyezendő. Az előzőleg már említett "tuskók és száraz cserjék" mivoltának pontos megállapításához, vagy a gallyaktól sokszor alig elütő szarvasagancs gyors megkülönböztetéséhez, valamint a trófeabírálathoz pusztán a szabad szem igen sok esetben elégtelennek bizonyul. Ilyenkor nélkülözhetetlen segítséget nyújt a keresőtávcső, a vad gyors észrevétele és minőségének kiértékelése szempontjából egyaránt. Ugyanis a vadásznak előzetesen feltétlen meg kell győződnie róla, hogy kilövésével nem sérti e az állomány fejlődésének figyelembe vett érdekeit. Ha mindezekhez még hozzávesszük, hogy a nagyvad leginkább csak este és kora hajnalban mozog, amikor a szürkületben szabad szemmel már vagy még nem látunk tökéletesen, feltétlenül el kell ismernünk a jó távcső nélkülözhetetlen jelentőségét a vadász felszerelése között. 

Az erdők "szárnyas híradóinak", a szarkának, a szajkónak és a rigónak a kétélű közreműködésével ugyancsak számolni kell a cserkelő vadásznak. A közreműködés azért kétélű, mert egyszer veszít, másszor nyer rajta a vadász. A szarka csörgése, a szajkó lármája, a rigó riadozása majdnem minden esetben jelent valamit. Hol a vadásznak árulkodik a vad hollétéről, közeledéséről, hol meg fordítva. Ha ezek a szárnyas csendbontók bennünket jeleznek, húzódjunk egy közeli bokor vagy fa takarásába és utunkat csak akkor folytassuk, ha a hívatlan szárnyasok már továbbálltak. 

A cserkészés kimenetelét nem csak a legérzékenyebb, de egyben a leggyakrabban befolyásoló tényező a széljárás. Erre mindenkor figyelemmel kell lennünk, mert ellenkező esetben a leggondosabban kitervelt cserkelés is eredménytelen marad. Ennek okát a vad - de legfőképpen a nagyvad - tökéletesen kifinomult szaglásában találjuk, melynek segítségével már pár száz méterről is megérzi szagunkat, szimatot kap és biztosan megugrik, ha felőlünk fúj a szél. Ha tehát a vadászat közben felőlünk áramlik a levegő a keresett vad vélhető tartózkodási helye felé, hagyjunk fel a tervezett utunkkal, mert a megkezdett irányba tovább haladva legfeljebb csak elugrasztanánk, megriasztanánk a nagyvadunkat anélkül, hogy szemügyre vehetnénk vagy puskavégre kaphatnánk. Ezért hát a cserkészeteink kitervezésénél számoljunk mindig a széljárással is, és mindig aszerint tervezzük meg utunkat. Nem elég azonban, ha csak az elindulásunk helyén tapasztalt szélirányt vesszük figyelembe. Tudnunk kell azt is, hogy területünk egyes részein milyen az általában jellemző széljárás, milyen világtáji szél merre vág. Ez síkvidéken, ahol többnyire állandóbb a szél iránya, könnyebben meghatározható, hegyes, dombos vidéken azonban mindig bonyolultabb a helyzet. Különösen csalfa a gyenge, csak alig lengedező szél, mely rövid időn belül nemritkán irányt is változtat. E téren legértékesebb segítséget az alapos területismeret ad, melynek birtokában sokszor eredményesen tudunk alkalmazkodni területünk különböző részeinek széljárásához. 

Végső, de alapvető tényező és követelmény a vadász tökéletes hallása és látása. Rosszul látó szemmel, nagyot halló füllel a vadászat minden fajtája nehézségekbe ütközik, sőt gyakran ön- és közveszélyes is, eredményes cserkészés azonban semmiképpen sem végezhető.